CSILLAG-SZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. okt. 01-én hazánkban is bemutatták a THE WALK/KÖTÉLTÁNC című filmet.
Robert Zemeckis másik, VISSZA A JÖVŐBE 2 filmje is 2015 októberben játszódik.
A két film főszereplőjét ugyanúgy vörös felsőbe öltöztették be a filmekben, nyilván a VISSZA A JÖVŐBE 1-ben is szereplő harmadik szemre utalva, amolyan vörös tablettaként.
Zemeckis THE WALK filmjében a WTC tornyokat kötik össze, az 1989-es VISSZA A JÖVŐBE 2-ben a Marty vörös felsőben fut jelenet pedig egy 911-es beállítás volt, a WTC tornyok leomlása pedig Marty 2015-ös lakásában jelent meg.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/the_walk_-_bttf_2015_kepek.jpg?98622643
     
A THE WALK-ban a tornyokat összekötő Joseph Gordon Levitt a VISSZA A JÖVŐBE filmekben szereplő dokival, azaz Christopher Lloyd-al az 1994-es ANGYALOK A PÁLYÁN-ban és a 2014-es SIN CITY: ÖLNI TUDNÁL ÉRTE-ben szerepelt együtt.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/angyalok_a_palyan_-_sin_city.jpg?53301233
Az ANGYALOK A PÁLYÁN-ban Joseph eléggé feltűnő jelenség volt, aki ösztönzött mindenkit, hogy higgyen az angyalokban, köztük Matthew McConaughey-t is, aki 2014-ben a CSILLAGOK KÖZÖTT-ben és a TRUE DETECTIVE-ben mutatott portált és keresztet.
https://shechive.files.wordpress.com/2010/10/1286177145_005.gif?w=384&h=216https://usatftw.files.wordpress.com/2015/04/heavenlypointedasianlion.gif?w=660&h=365
Matthew felszállt az ENDurance-val JC karakterben, mint az angyalok.
                https://40.media.tumblr.com/e42b498ea94508bbb377b8b1247e42cf/tumblr_njm7pum8va1sjual1o1_500.jpg
                http://s30.postimg.org/6glnuonox/true_detective_crucifix.jpg
Matthew portálon lépett át, a THE WALK és a VISSZA A JÖVŐBE rendezője pedig hasonlóan portált mutat be.
A THE WALK forgatási ideje 2014. aug. 06-ig, azaz Krisztus színeváltozása napjáig tartott és a TriStar közreműködésével készült, ugyanakkor a francia Philippe Petit 1974 augusztus 07-én hajnali 7 órakor történő vakmerő tettét mutatja be, amelynek előkészületei aug. 06-án (Krisztus színeváltozása napja) éjjel kezdődtek, Petit agyában pedig 17 éves korában fogant meg az ötlet.
                                  2CSILLAG2TORONY+1FŐNIX
                                      JB-Jobb és Bal meg a Híd
                                           JELEK 2015 MÁJ-05
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/the_walk_es_vissza_a_jovobe_2_2015_okt.jpg?5238089
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_walk_2015_kepek.jpg?25153254
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/the_walk_2015_-_atmenetel.jpg?39061998
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/wtc_csillagkapu000.jpg?65631091
A THE WALK-ban 412-est mutatnak, ami a Jupiter száma, Christopher Lloyd pedig a VISSZA A JÖVŐBE filmben volt a radioaktív “Zeusz/Jupiter”.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/the_walk_412.jpg?71385237
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/vissza_a_jovobe_es_a_bolygok.jpg?95010429
 
 
               FOLYTATÁS A TORNYOK ÉS A HEGY-2-BEN
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 81
Heti: 836
Havi: 3 295
Össz.: 598 541

Látogatottság növelés
Oldal: A TORNYOK ÉS A HEGY-1
CSILLAG-SZEME - © 2008 - 2024 - csillag-szeme.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »