CSILLAG-SZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. máj. 08. – BEFORE I WAKE első premier a movie insider szerint, míg az imdb szerint ez június és szeptember.
A film forgatását 2013. november 11-én, azaz 11:11-es napon kezdték Fairhope-ban (Igazságos+remény) és 2013. dec. 16-án végeztek is.
A filmben a nevelőanyát Kate Bosworth alakítja, aki korábban szörfösként, nagy hullámmal került kapcsolatba a BLUE/KÉK színnel a BLUE CRUSH-ban “ÉLD AZ ÁLMODAT” üzenettel, melyben EDEN karakterét Michelle Rodriguez alakította (2015-ben HALÁLOS IRAMBAN 7).
A BEFORE I WAKE-ben pedig elsőként BLUE/KÉK pillangó jelenik meg egy olyan kissrác álma megvalósulásaként, aki a HUPIKÉK TÖRPIKÉK 2-ben volt Blue.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/before_i_wake_-_superman_returns_kek_kepek.jpg?14015197
Kate Bosworth korábban a kékruhás visszatérését mutatta be a SUPERMAN VISSZATÉR-ben, melyről a http://hatodiknapon.hupont.hu/45/felemelkedes-krisztussal1-ben írtam.
A SUPERMAN VISSZATÉR-ben GENESIS és az általa felvitt Boeing 777-es pályára zuhanása, Superman JUMP-olása, halála és feltámadása lett bemutatva.
A következő Superman filmben, az ACÉLEMBER-ben pedig már megjelent a bálna is, mely ugyebár Jónás jele is, miközben Superman 33 éves, mint Jézus Krisztus egy CHRISTopher Nolan nevű rendezőtől, aki 2014-ben már a CSILLAGOK KÖZÖTT repítette a nézőit Lázár játszmájában, aki meghalt és feltámadott.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/acelember_keresztje.jpg?40594305
A 2015-ös BEFORE I WAKE filmben Thomas Jane kezére szállt a kék pillangó, aki a Cody nevű 8 éves gyermeket fogadja házába, a kék pillangó megjelenésénél pedig Kate Bosworth ébredést mutat be.
A HUPIKÉK TÖRPIKÉK 2-ben pedig világok közti portált és azon átlépést mutattak be a kék színnel.
Thomas Jane volt egyébként a MEGTORLÓ ítélő a halálfejes ruhában, a BEFORE I WAKE esetében pedig Cody ágya fölé helyezték a bálna képét.
A rémálmait is valósággá váltó félelem játékot bemutató Cody-t egy JÁKOB nevű gyermek alakítja, aki ezt megelőzően JACK karakterben szerepel a ROOM-ban.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/before_i_wake_kepek_2.jpg?25933663
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/blue-sphinx.jpg?77168655
Thomas Jane a KÖD-ben is látható volt, melyben a dimenziók közti fal leomlott, a két világból egy lett egy haláli félelem játékban.
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kod_es_oz_birodalma.jpg?96101804
                   A kék pillangók és egy új dimenziós TV reklám.
http://4.bp.blogspot.com/_6hgSmco4R9M/TAWNIVKbyKI/AAAAAAAAJUk/7Hy3-haqrg8/s400/sync_tv.png
http://3.bp.blogspot.com/_6hgSmco4R9M/TAWJ4cdatTI/AAAAAAAAJUM/xg0QBpUsaUU/s400/sync_samson.png
                      A kék pillangó és a Jupiter William Hurt-al.
http://2.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TAik5SgSZUI/AAAAAAAAH7M/4_CLDkBUU5s/s400/hurt.jpg
      A 2010-es ALICE CSODAORSZÁGBAN is megjelent a kék pillangó.
                  https://www.youtube.com/watch?v=TfnDfvyycvA
A filmben a transzformációt bemutató kék hernyót Alan Rickman alakította, aki a GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK-ban a depressziós robot.
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/alan_rickman_szerepek.jpg?64203777
A kék (és vörös) színnel az álomban élő Jim Carrey ébredést és végül kilépést mutatott be a monolitszerű nyíláson az illúzióból, miután legyőzte félelmét.
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/truman_kilep_a_korbol.jpg?56727519
Kék színű humanoid (Nightcrawler) került az X-MEN: APOKALIPSZIS oldalára is első képként, akit az a Kodi Smit-McPhee alakít, aki az apokaliptikus ÚTON-ban is látható volt és a tudatugró majmokkal került kapcsolatba a DAWN OF THE PLANET OF THE APES-ben.
A korábban 3 X-MEN filmet, legközelebb pedig az APOKALIPSZIS-t az a Bryan Singer rendezte és rendezi, aki a kékruhás SUPERMAN VISSZATÉR filmet is, vagy a JACK AZ ÓRIÁSÖLŐT és a VALKŰR-t is rendezte. A koronát kapott óriásölő Jack, azaz Nicholas Hoult pedig a BEAST lesz az X-MEN: APOKALIPSZIS-ben 2016-ban, mint az X-MEN: AZ ELSŐK-ben is volt.
A kékes árnyalatú ezüstös villámot a jobb (Hold nőknél) szeméhez helyezte Lady Gaga a JUST DANCE dalában.
 
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/kicsi/lady_gaga_-_just_dance_-_x-men_apokalipszis_-_kek000.jpg?30064979
Mint korábban bemutattam a VASEMBER 3 első dala a kék emberes EIFFEL 65 dal. A 2013-as, sokakban félelmet keltő 666/42-es Boston maraton színjáték helyszínénél a GOOGLE térképének felvételein is a kék embert láthattuk. Ugyanakkor kék lett Vin Diesel és Will Ferrel is, de kék volt a 2009-es AVATAR is (ikrek játék, egyik meghal, másik kék lesz), meg a 2009-es WATCHMEN Dr. Manhattanja is, aki eredetileg Osterman, vagyis OSTER/HÚSVÉT, és a palackba zárt szellem is, akit az ALADDIN animációs filmben a korábban tojásban Földre érkező és a CSODÁS ÁLMOK JÖNNEK-ben CHRIS-t alakító Robin Williams alakított (2014-ben, a 2015-ös Húsvét vasárnaptól 237 napra hunyt el).
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/boston_es_a_kek_emberek.jpg?44915228
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/babylon_ad_es_a_kek_emberek.jpg?81373946
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kekek.jpg?65682208
Másszóval a kék ezen esetben a magasabb tudatossági szintre lépést mutatja be, melynek kapuja a halál, mely más megvilágításba kerül, ha felismeri az ember, hogy igazából nincs halál, mert voltaképp 27-es is, azaz van egy halhatatlan része, melynek a 37-es halandó csak a pillanatnyi ruhája.
Ha már a 64 (37+27) Hórusz száma is, figyeljük meg a sérült bal szemes Kurt Russel játékát.
Kurt Russel és Mary Elisabeth Winstead közös, filmeket átívelő játékáról a MARY ÉS A KÍGYÓ-ban írtam.
Ha megfigyeljük, mindkét színész ugyanazt mutatja be. Kurt Russel Snake és Jack karakterben, míg Mary karaktere rAMONa Flowers. 
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/kurt_russel_es_mary_kapu_jateka.jpg?71675861
LADY GAGA – JUST DANCE dalát mutatta be a MAKE IT HAPPEN filmben Mary Elisabeth Winstead létrával és egy tükörfallal.
Mary Elisabeth Winstead élet-halál-feltámadás (101=37+64, 37x64=Iesous Christos) és kapun átlépésének, e világból kilépésének játékáról az alábbi linkeken.
Szintén Kurt Russel és Mary Elisabeth Winstead játék, ezúttal a WTC-vel, melynek tetején lép be a monolitba Kurt Russel, azaz Snake/Kígyó.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/kurt_russel_es_mary_wtc_jatek.jpg?38279530
Mary Elisabet Winstead 2012-ben alapította GOT A GIRL nevű zenekarát, melynek első albumának (2014. júli. 22-én jelent meg) első számához, a DID WE LIVE TOO FAST-hoz (2014. júni. 03-án jelent meg) készült videó, melyben a három szem és a több ujj (mint a táltosoknál) került bemutatásra.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/mary_elisabeth_winstead_-_got_a_girl_-did_we_live_too_fast.jpg?24653492
 
 
 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 103
Tegnapi: 113
Heti: 1 037
Havi: 4 792
Össz.: 594 940

Látogatottság növelés
Oldal: KÉK PILLANGÓ ÁL-OM
CSILLAG-SZEME - © 2008 - 2024 - csillag-szeme.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »