CSILLAG-SZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. máj. 03-án volt a THE LAST MAN ON EARTH évadzáró SCREW TO THE MOON epizóddal.
A sorozat főszereplője Phil Miller, mely név a Phil Lord és Christopher Miller nevekből adódott össze, akik a sorozat készítői, és érdekességként ők kapták a 2018-as FLASH/VILLÁM filmet, de kapcsolódnak több kapunyitós filmhez is.
Phil Miller 1-est Will Forte alakította, aki Miller karakteréhez hasonlóan júni. 17-én született, melynek dátumnak Jézus Krisztus születéséhez van köze.
Phil Miller szülővárosa Tucson, ahová a túlélőket hívta. Az utolsó 13-as részben pedig a 11-es részben megjelenő másik Phil Miller ( MILLER (7+77)+(8+8) ), a Will Forte féle Millert kirakja a sivatagba, hogy hagyja el Tucsont. Tucson annyiban lényeges helyszín, hogy ott van egy közösség központja, melynek neve EGY VAGYOK A 144000-BŐL, mely a kiválasztottakra utal, de a jelenések könyve 14/4-es részében a szűzies életmód is szerepelt, amely a filmsorozat szereplőitől messze állt.
Mint korábban is bemutattam, Will Forte a Tucsont úgy írta ki a táblára, hogy az kaput mutasson a SON-ban levő O-val.
A jelenlegi zárórészben pedig oroszlánt és 911-et mutat, miután továbbállnak Tucsonból, hátrahagyva a többi túlélőt.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/the_last_man_on_earth_1-13_kepek_1.jpg?60821403
Ha már a fény száma jelenik itt meg, akkor leírom, hogy a LAST MAN ON EARTH sorozatot a THE KINKS - SUPERSONIC ROCKET SHIP dalával zárták.
We're gonna travel faster than light
Nobody's gonna travel second class
There'll be equality
And no suppression of minorities
.
stb.
A TUCSON-t Goroadachi korábban úgy fordította le, hogy 2NAP, mikor 2011. jan. 08-án Gabrielle Giffords-ot fejbe lőtték Tucsonban, kihez pedig az első segítségnyújtóként érkező Dr. David Bowman volt, kinek ugyanaz volt a neve, mint a 2001 ŰRODÜSSZEIÁJA filmben, melynek fordításában 2 Nap lett a naprendszerben.
http://www.supertorchritual.com/underground/images/11/Tucson-DavidBowman.jpg
Hogy átláthatóbb legyen a játék, Gabrielle Giffords, azaz Mark E. Kelly űrhajós feleségének lelövésekor egy 9 éves kislánnyal, Christina Taylor Green-el is végzett a 22 éves merénylő, Christina pedig 2001. szeptember 11-én született, azonkívül Gabrielle Giffords fejbelövésén kívül 6 ember hunyt el.
http://en.wikipedia.org/wiki/2011_Tucson_shooting
http://www.nytimes.com/2011/01/10/us/10green.html?_r=0
Nos Mark E. Kelly ikertestvére, Scott Kelly 2015. márc. 27-én ment fel az ISS-re a Soyuz TMA-16M-el 1 éves küldetésre.
A Szoyuz TMA-16M missziójának végét 2015. szept. 11-ben határozták meg.
Scott Kelly fellövése után 37 nappal, azaz máj. 03-án egy újabb Millerrel mutatták be az ISS-t, mégpedig Jason Sudekis-el, aki korábban a WE’RE THE MILLERS filmben kapott Miller nevet.
Jason Sudeikis annak az Olivia Wilde-nak párja, aki 2015-ben feltámadást mutatott be a LASARUS EFFECT filmben.
Will Forte, azaz Phil Miller pedig közli, hogy csillagjegye az Ikrek, ahogy Mark E. Kelly és az ISS-en tartózkodó Scott Kelly ténylegesen ikrek.
Korábban leírtam, hogy a MILLER névvel játszanak, mely a MILLER (7+77)+(8+8)-ban szerepelt.
Lényeges, hogy a másik Phil Miller által pusztai halálra ítélt Phil Millernél a Skorpió jelenik meg a 911-el, mellyel aztán távozik.
Ha nem lenne érthető a játék, a lélek a karmikus körforgásba az Ikreknél lép be, a Skorpió pedig egy kilépési pont.
Phil Miller júni 17-es születésnapja 17 napra van július 04-hez, amely nap az USA megalapításának évfordulója, melynek 1776-os évszámát építették bele a 9/11-nél leomló ikertornyok helyett épülő One WTC magasságába, ha nem épp az illuminátusok alapítását, az ugyanis július 04-e előtt 64 nappal volt május 01-én.
A 64 az Hórusz száma (feltámadás ISIS által), mely Phil Miller középső, TANDY nevének értékében jelenik meg, ugyanis 20+1+14+4+25 az 64.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/the_last_man_on_earth_1-13_kepek_2.jpg?49560931
Phil Miller, azaz Will Forte a sorozat évadját oroszlánnal és 911-el zárásának a kulcsa is a 9:11-es dátum, mikor a Nap az Oroszlán csillagképben jár, és lép át a Szűzbe.
Hogy az Ikertornyok ledöntését 17-es Szíriusz szimbolizmussal egy Oroszlán nevű személyre fogták, mikor a Nap Szűz Mária csillagképébe lép. Hát igen.
Július 04-én pedig éppen az Ikrekben jár a Nap, amiért a szcientológiás Tom Cruise is egy SZÜLETETT JÚLIUS 04-ÉN filmben volt korábban látható.
Az Ikrek egyik fele a halandó, a másik az öröklétű, mint a 64-esnek a 37+27-es osztása, melynek lényege, hogy a két személy végül is EGY, aki leszállva a földre halandóvá válik, de jelen van benne a halhatatlan isteni énje is, mely örökkévaló és elpusztíthatatlan.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/osama_es_az_oroszlan.jpg?76304174
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/wtc_ikrek_es_juli_04_one_wtc.jpg?72430674
A WE’RE THE MILLERS-ben láthattuk Jennifer Aniston-t is Rose név alatt, aki a majom játékot játszó Brad Pitt volt párja, kinek filmjei szintén mozaikot tartalmaznak.
Jennifer jelenlegi párja az a Justin Theroux, aki legutóbb az elragadtatást sajátos módon bemutató HÁTRAHAGYOTTAK sorozatban szerepelt (MEGAAGY apja, Jennifer főszereplésével készült HIPPI TÚRA filmben Seth).
A legutóbbi CAKE-ben egy balesetben Jennifernek meghalt a fia, ő pedig súlyosan megsérült, melynek fádalma által gyógyszerfüggővé vált és elvesztette hitét Istenben.
Ettől függetlenül a filmben nem megy el addig, hogy a Szűzanya szobrában csempéssze a gyógyszereket át a határon, inkább Jézus szobrát választja, hisz az Úr megbocsát, viszont ha a Szent Anyát káromolják, vagy egyebek, az megbocsáthatatlan. Érdemes felhívni a 127 és 27-es számokra (vagy 12 72 7) a figyelmet, melyek Jennifer Aniston házának számában szerepelnek.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/cake_2014_kepek_1.jpg?77861407
Ahogyan a lejjebb szereplők alatt bemutatom, hogy Jennifer koronás színt mond, úgy a THE LAST MAN ON EARTH készítőinek logója is koronát kapott.
Az ISS-re pedig egyetlen személy nevét írták rá, Mégpedig Mary-ét a STAR szó mellett.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/the_last_man_on_earth_1-13_kepek_3.jpg?57395873
Az ISS-en tartózkodó Miller-t, mint írtam Jason Sudeikis alakította, aki a FÖRTELMES FŐNÖKÖK 2-ben 17-et mutatott.
17-es a száma a CSILLAG nevű tarot lapnak, de a Szíriusznak is, mely az égi Szenthármasságban Mária.
Jason Sudeikis jelenlegi párja, Olivia Wilde korábban alakított Inanna karaktert a YEAR ONE-ban, csak ott éppen tetves volt és parázna, az ördögi Jack Black pedig tudattágító aranyalmába harapott, mert a zsidók játéka nem ismer határokat.
Jason a FÖRTELMES FŐNÖKÖK 2-ben szintén lila színt kapott, és arról győzköd, hogy a jelen anyagi lét csak illúzió.
Mindettől függetlenül Jason nem szent, nem Buddha, nem Krisztus és inkább beleragad az anyagba, mint abból kilépést mutatna.
Korábbi filmje, a 2011-es EGY RÉGI JÓ TIVORNYA ezt elég szépen bemutatja, melyben éppenséggel a THE LAST MAN ON EARTH-os Will Forte is szerepelt. És a filmben még azt mondják, hogy 42.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/fortelmes_fonokok_2_-_17-es.jpg?16393932
Jennifer Anniston, aki a FÖRTELMES FÖNÖKÖK-ben is szerepelt, mint nimfomán, a CAKE-ben már Sam Worthington mellé lett behelyezve.
Jennifer a filmben hitét vesztettként szintén paráznává válik, de nem csak Jézust tartja kezében, hanem Jézus nevét számtalanszor szájára veszi.
Akkor is, mikor LEOnard áll az ajtóban William H. Macy személyében.
 
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/cake_2014_kepek_2.jpg?88813143
Akkor is Jézust mond, mikor felkapcsolja a lámpát, melyet aztán leolt.
Jézus neve itt pont a FÉNY-nél hangzik el.
Korábban Jennifer a szivárványt és a WTC-t mutatta be, és Dorothy vörös cipőjét az Óz-ból.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/cake_2014_-_the_object_of_my_affection.jpg?65722174
Jennifer Aniston az év 42. napján született, amiért aztán a filmesek láthatóan játszanak vele, míg korábbi párja Brad Pitt MON-KEY-t, azaz 42-es kulcsot mutat.
Legelső szerepe az 1988-as MAC AND ME-ben volt, MAC számértéke pedig 17, ahogyan a 17-es a szivárványt és halált/feltámadást, aztán hazatérést is mutató ET A FÖLDÖNKÍVÜLI-ben is megjelent, mely a BAT ÉS ADAM TEREMTÉSE cikkben szerepelt.
1993-ban kapta következő, ma már nagyon gagyi számba menő mozis filmszerepét, mely a GYILKOS KOBOLD volt, melyben szintén megjelent a szivárvány és OZzie a Jupiter ujjával. Jennifer pedig itt a lila inges srácba botlik bele.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/gyilkos_kobold_1993_kepek_000.jpg?87233136
Ahogyan a GYILKOS KOBOLD-ban Jennifer kékkel fest REDing karakterben, úgy jelen pillanatban a CAKE-ben szintén kéket rajzol, aztán zárásként a RED/VÖRÖS kocsiban végre felkel fekvő helyzetéből.
A két film közös témája a halál kapuján átlépés volt. Sam Worthington pedig “remélem a Pokolban fog megrohadni”-t mond az év 3:18-as napján öngyilkosságot elkövető feleségére. Vagyis amiért pokollá változtatta életét családjának önkezűleg kilépést végrehajtva az élet játékból.
Ahogyan a MILLER nevet használta Laurence Fishburne is a HALÁLHAJÓ-ban, vagyis az a személy, aki a MÁTRIX-ban a kiemelő/kihalászó álomvezető volt az élet játékból a Szentháromsággal, úgy a többi Miller játéka is hasonlóan egyfajta kilépést mutat be a körforgásból.
Viszont ha már a MILLER pl. a sasos sörmárka neve is, figyeljük meg a CAKE-ben szereplő Sam Worthington újabb játékát a 2015-ös KIDNAPPING MR. HEINEKEN-ben, mégpedig a korábban a 17-esbe betérő (ELIZA GRAVES: A LÓ A 7-ES ÉS A KIRÁLY ) Jim Sturgessel (Felhőatlasz, Upside down, The way Back, Heartless, stb.).
A 2015-bn bemutatott film 1982-ben indul, 33 évvel korábban a premiertől. A főszereplők a 176 alatt szereplő bankba mennek be, mlynek több értelmezése lehetséges a 17-től a 42-esen át, melyek Sam Worthington esetében elő is fordulnak filmjeiben. Sam és Jim az, akik a 7-es csatornán nézik Anthony Hopkinst, azaz Mr. Heinekent.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/mr_heineken_elrablasa_kepek_1.jpg?60407716
Heineken elrablását 2011-ben már megfilmesítették. Akkor Heinekent Rutger Hauer alakította.
Meglepő, hogy ugyanazon történetet két országban is leforgatják ilyen rövid időszak alatt, hacsak valamit nem akarnak közölni a filmkészítők.
Valamit, vagy valakinek a láncainak az eloldását.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/mr_heineken_elrablasa_kepek_2.jpg?33224648
Rutger Hauer volt az, aki a SZÁRNYAS FEJVADÁSZ filmben az Orionon túl is járt, mely AZ EGYSZARVÚ ÉS JACK NAPJA-ban szerepelt.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/szarnyas_fejvadasz_-_rutger_hauer_kepek.jpg?64999989
Anthony Hopkins pedig mielőtt Mr. Heineken karakterben láncra lett verve és kiszabadult, a RED 2-ben mutatott be kioldott bilincset, Moszkvában pedig pizza melletti faltörést a Vörös térnél, azaz a vörös csillag alatt, ami a Heinekennél is megjelent. Itt is vörös, ott is vörös, meg egy sárkány.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/anthony_hopkins_es_a_voros.jpg?93984193
A VÖRÖS SÁRKÁNY az alkímiában a vér transzformációja, a kereszténységben pedig a a sárkány a jelenések könyve 12. és 20. részének Sátánja/Kígyója.
Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai; De nem vehetének diadalmat, és az ő helyük sem találtaték többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.
És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 178
Tegnapi: 185
Heti: 1 191
Havi: 3 650
Össz.: 598 896

Látogatottság növelés
Oldal: MILLER ÉS HEINEKEN VÉGJÁTÉK
CSILLAG-SZEME - © 2008 - 2024 - csillag-szeme.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »