CSILLAG-SZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

Amellett, hogy Zemeckis-ék filmjébe is bekerült a 9/11-es esemény, érdemes megfigyelni, hogy a 2015-ös jelenetnél a tornyok után a hegy jelenik meg.
Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a 2015-ös eseményeknél pl. “Diana hercegnő az USA-ba látogat” volt az újság címlapján, azaz a rendezők nyilván nem mindent tudók.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/vissza_a_jovobe_2_-_wtc_es_a_hegy.jpg?91695261
11x11 az 121, ami Jézus a Messiás jelentésű, a VISSZA A JÖVŐBEN pedig 1.21 gigawatt szerepel dokinál, aki messiásnak képzelte megát a BTTF: JUDGMENT DAY-ben.
   
Nos a THE WALK filmet 2015. okt. 01-én mutatták  be hazánkban az 1976-os KING KONG mesterséges hegyeivel, azaz a WTC ikertornyokkal, ugyanezen napon pedig megnéztem az EVEREST filmet.
Zemeckis/Spielberg dokija, azaz Christopher Lloyd egyébként 2015. szept. 27-én mutatott be portált a LEGO DIMENSIONS-al ( CHRISTopher és a portál ), amely napon a POKOLI TORONY és az 1976-os KING KONG november 11-es, azaz 11:11-es születésű rendezője, John Guillermin átlépett a másik világ kapuján, azaz elhunyt.
King Kong/KK/11:11 a rendező pedig 11:11-es.
John Guillermin a POKOLI TORONY filmet a Golden Gate-nél kezdte, King Kong pedig maga is egyfajta Golden Gate.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/pokoli_torony_-_king_kong.jpg?75674717
Ahogyan 1974-ben Philippe Petit, úgy 1976-ban King Kong is összekötötte a két WTC tornyot, mikor egyikről átugrott a másikra.
    
A WTC-ket összekötő KING KONG-ot Jeff Bridges-el december 17-én mutatták be az USA-ban, azaz a Nap galaxis központnál járásakor, vagyis amikor a Nap a Kígyótartó nagy lábában jár, ahogyan King Kong is egy óriási kígyót tartott kezében.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/king_kong_a_kigyotarto.jpg?31121736
 
A KING KONG 1986-os folytatásban szintén John Guillermin rendezésében viszont már a korábban és később Sarah Connort (1984-1991 TERMINATOR) alakító Linda Hamilton játszott, kinek fiát, John Connort az EVEREST-re felmenő Jason Clarke alakította 2015-ben a TERMINATOR: GENISYS-ben, aki a majmokkal is kapcsolatba került a DAWN OF THE PLANET OF THE APES-ben.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/nyilas-skorpio_es_a_golden_gate.jpg?46238377
A nagy láb bemutatása a KING KONG poszteren az ON-nál jelenik meg, a G/7-es-nél pedig a Paramount hegye.
       http://bp0.blogger.com/_MryQii-dvu8/R454rmiazZI/AAAAAAAABg8/2fkD0aI6sag/s400/Kong+Pyramount.jpg
A KING KONG-nál a Paramount hegye a K2, mint KK/11:11.
       http://bp0.blogger.com/_MryQii-dvu8/R455VmiazbI/AAAAAAAABhM/gkfOTfdb50g/s400/paramount_logo.jpg                        http://2.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TG6ASwPue2I/AAAAAAAAKAQ/dcxbdB46Qag/s400/K2.jpg
Az EVEREST-ben viszont nem a második legmagasabb csúcsot, a K2-t mászták meg, hanem a legmagasabb csúcsot, a Csomolungmát.
                          http://1.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TG51tDXIc2I/AAAAAAAAJ_o/ilAWYJsVgP8/s400/K2+Pakistan.jpg
Az EVEREST-ben a HH/88-as kapcsolatot Fischer/Halász (Jake Gyllenhaal) mutatta be, aki Jupiter ujjával egyedüliként érintette meg a csúcsot, aztán hegyről lefelé átlépett a halál kapuján.
A mellette álló, hegyre felvivő Jason Clarke/JC viszont 2016-ban látható egy HHHH című filmben.
Az 1:14-es csúcsra érkezés természetesen Stanley Kubrick miatt lényeges, hisz Kubrick után alkalmazták ezt a számot a VISSZA A JÖVŐBE filmben a CRM-114-nél, vagy a MIB3-ban, stb.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/everest_2015_-_fischer_a_csucson.jpg?59370539
A 88-as jelentheti a csillagképeket az égen, a KING KONG számértékét, a VISSZA A JÖVŐBE filmekben a téridő ugrás sebességét, rádium rendszámát, vagy éppen egymásra helyezve a létrát/kundalínit a gerincen. 2016-ban a 88. Oscar gála, azaz aranyember-szobros díjátadó lesz.
Valójában Jake Gyllenhaal a 88-as számot bemutatta a DONNIE DARKO-ban is, melyben egyfajta portál jelent meg, Jake pedig ennek következményeként átlépett a halál kapuján.
Darkonak a gyógyszere a 88-as volt, és azt mondta a nyuszi, hogy a világvége 28 nap 6 óra 42perc 12 másodperc múlva jön el.
                            28+06+42+12 = 88
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/donnie_darko_kepek.jpg?54324610
Krisztus megjelent az EVEREST-ben is, hiszen a film indítása CHRISTCHURCH-ben történt.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/everest_2015_jc_kepek.jpg?14205853
Krisztust, azaz a Napot pedig az első és utolsó elhalálozók mutatták be fenn a csúcson.
Az elsőt a szeptember 11-es születésű HAWK kapcsolatos színész, az utolsót a majmos Jason Clarke alakította.
A HAWK fajú madarat, azaz az ölyvöt egyébként filmeknél a sólyommal azonosítják, és használják, ami eredetileg FALCON.
 
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/everest_2015_john_hawkes.jpg?60345781
Az EVEREST-ben viszont nem csak elhelyezték a Nap zászlóját a csúcson, hanem az 1:14-es felérkezéskor a Nap a csúcs fölött jelent meg.
CHRISTchurch-ből indulás, JC-vel fel a hegyre, megérkezés a csúcsra a NAP-hoz.
                                   Krisztus tudat/Nap tudat
       http://4.bp.blogspot.com/-iaoyirMYPI8/UGzDLsk78aI/AAAAAAAARkw/G3-J59BMchg/s400/Last%252520Supper%252520Zodiac.gif
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/everest_csucs_-_nap.jpg?68477296
 
    FOLYTATÁS AZ EVEREST ÉS A HÍD-BAN
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 64
Tegnapi: 169
Heti: 885
Havi: 4 640
Össz.: 594 788

Látogatottság növelés
Oldal: A TORNYOK ÉS A HEGY-2
CSILLAG-SZEME - © 2008 - 2024 - csillag-szeme.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »