CSILLAG-SZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. jan. 23-án mutatták be a Sundance filmfesztiválon a KNOCK KNOCK című filmet a szefárd zsidó (kazár) származását nyíltan hirdető Eli Roth rendezésében.
A film első mozis premierje júni. 26-ra van kiírva.
Keanu Reevesnek a BILL ÉS TED után ez az újabb KK ajtót mutató filmje.
Ajtót nyit a házasságban élő Evan a két szépségnek, Bel-nek és Genesis-nek, aztán elszabadulnak a vágyak és az erőszak.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/knock_knock_2015_-_keanu_reeves.jpg?70521511
Mivel Keanuval itt egy újabb 11:11-es ajtót mutatnak, ne feledjük, hogy a 101-es lakójának, azaz NEO-nak 2001. szept. 11. volt 1999-es premierrel a személyes okmányában, a WTC ikertornyok pedig hasonlóan 11-et mutattak be, melyet 11-es napon döntöttek le, hogy aztán ONE, azaz 1 legyen belőle. A One WTC nyitására pedig a 2014-es évben került sor, első beköltözőként a Condé Nast-al, mely cég vezetője a 42-es szintre bútorozott be. A WTC ledöntése pedig a félelemmel és hazugsággal világot kormányzók álomország játéka.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/neo_-_az_egy_es_a_kk.jpg?61029701
Mivel a kNOCK KNOCK-ban az egyik szereplő neve BEL, amiatt érdemes megemlíteni hogy a karaktert Ana de Armas alakítja, aki 2015. ápr. 30-án lép 27 éves életkorba.
Ha a 27-et nézzük, akkor az az örökkévaló Én, vagy éppen a kundalíni száma.
Bel jelentése a PÁL ÉS BÉL FÉNYE cikkben található.
Bál--Bel-Bél-Béla-Bila-Vila-Világosság-fejérség, tiszta-ság, fény, tűz, Nap, úr-erő
Vagyis a Bel az Béla is, a KNOCK KNOCK-ot rendező Eli Roth pedig ezzel láthatóan tisztában van, hiszen származásaként Magyarország is meg van jelölve.
Eli Roth karrierjét a horror műfaj öleli át, melyhez a zsidók nagyon értenek, mint a múlt alakjainak átfestéséhez.
Eli Roth a 2009-es NE NÉZZ FEL filmben volt Béla, ugyanakkor megjelennek itt a legyek is.
A legyek ura Belzebub, vagy Baál-Zebúb, melyet az évek, évszázadok múltával a gonosz megtestesüléseként festettek le. Nyilván oka van, hiszen láthatóan a fénnyel van kapcsolatban a név, ugyanúgy, ahogyan pl. a HELL is az angolban Pokol, a németben Világos.
Természetesen a Pokol ma emlegetett formája nem létezik, a félelmet keltő kénköves pokol bizonyos emberek elméjéből, beteg víziójából pattant ki és festette az ördögöt a falra. A Föld jelen korban a Káli Yugában van, azaz a Pokol korszakában, melyben az ember hozza létre a poklot, mikor mennyországot is alkothatna, ugyanakkor az ember ha félelemmel lép át az evilági lét és a másvilág kapuján, maga hozza létre a saját poklát.
Bel/Baál neve van Baalbek-ben, a BÁLványban és a magyar Balatonban is, azaz Bál a tón, nyilván nem a pokol miatt, de a bál egy táncos mulatság is, ahol a hangulat a tetőfokára hág.
A pokol korszakát megalkotók pedig az emberiség ellenségei, hiszen FÉL-elemmel, háborúkkal, stb-vel kormányozzák a Föld nevű hajót a kozmikus óceánon.
A zsidóság eleve azt sugalmazza az Ószövetségben, hogy ne nézz fel a csillagokra, ne borulj le a Nap, a Hold előtt, stb., hiszen őseink a Napon keresztül, a Napba nézve imádkoztak a Teremtő Atyához, a Fényhez, melyet némelyek vagy nem értettek, vagy félreértelmeztek, vagy nem szeretik a Fényt és feketébe öltöznek, mely nem továbbadja, hanem magába szívja a fényt. A Nap olyan mint Krisztus, rajta keresztül érkezik a Fény a világunkba. Krisztust pedig a keresztre szegeztették és feltámadt, mert ő a Fény.
Ne nézz fel, ne nézz a Napba, ha az hétágra süt a 7 csakrádra, vonulj árnyékba, mert a Nap ártalmas az emberre, meg egyéb butaságok évről évre a médiából, aztán jöhet a napolaj, hogy legyél D-vitamin hiányos.
Eli Roth 2014-ben vette el feleségül a 20 évvel fiatalabb Lorenza Izzo-t, aki a KNOCK KNOCK filmjében Genesis névvel szerepel.
Ha már egy magát zsidónak valló kazár filmjét vizsgáljuk, Mózes első könyve a Teremtés könyve, másként a Genezis, de az is, mint számos írás más népektől átvett.
Lorenz Izzo szerepelt Eli Roth-al a 2012-es AFTERSHOCK filmben, aztán Eli Roth 2013-as emberevős ZÖLD POKOL filmjében láthattuk volna, ha a filmet valamiért, nyilván a brutalitása miatt le nem veszik a műsorról és azóta is késik.
 
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/knock_knock_-_green_inferno_kepek.jpg?15469951
A zöld itt utalás a dzsungelre, de mivel a Genesis karakter össze lett szövögetve egy Neo-s karakterrel, aki zöldben látja a Mátrixot, nyilván Eli Roth ördögi játékában (mint a többiben) a FÉL-elem jelenik meg, mely bezárja a kaput, nem megnyitja. A zöld szín a csakrák esetében a szívcsakra, Eli Roth pedig a félelemre építő műveivel az egyensúlyt, a középút-at zárja el.
A szívcsakra jele a két egymásba forduló háromszög, azaz a Víz és a Tűz szimbólumai, melyet az agresszív, mindenen és mindenkin átgázoló, a világba csak pusztítást hozó ROTHschild család is felvett, melyet aztán Izrael is őáltaluk már kék színben.
3szög, ugyanis az alsó 3 és a felső 3 csakra egyensúlyát kell létrehozni a középpontban, hogy meglegyen a 33.
A Mátrixban a vörös a felébredtek szimbóluma, melyet a Rotschildék is használtak, aztán Izraelre, és ezáltal az általuk felépített pillanatnyi világra már a kéket osztották, míg az fel nem ébred az álomból.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/eli_roth_a_szivtoro.jpg?26879408


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 192
Tegnapi: 185
Heti: 1 205
Havi: 3 664
Össz.: 598 910

Látogatottság növelés
Oldal: KIPP KOPP
CSILLAG-SZEME - © 2008 - 2024 - csillag-szeme.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »