CSILLAG-SZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

Ezen cikk a 42 GEN-I-SYS és a 42 GEN-I-SYS-2 folytatása.
A TERMINATOR – GENISYS filmet 2015. júni. 21-én, nyári napforduló napján mutatták be először Berlinben, ahol felállítottak a Cine Star iMAX épülete elé egy portált is, melyben a film sztárjai pózoltak a kamerának.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/terminator_genisys_-_berlin_juni_21.jpg?68188350
A filmben a Jai Courtney/JC alakította Kyle Reese 2029-ből időugrik 1984-be, ahonnan aztán Sarah Connor-al lép át az időkapun 2017. aug. 28-ba.
A film első premierjétől az időugrás napja 114 hétre esik, de a végdátum 800 napra, mely Omega/Vég.
Arnold Schwarzenegger is egy T-800-as 101-es modellt alakít.
Az érkezési időpont a J.K. Simmons alakította O’Brien-nél jelenik meg, aki jelen volt 1984-ben is, azaz 33 évvel később ismét találkozik az időutazókkal.
Azért lényeges leírni, mert az időugrás előtt 2017 októbert mondanak az ugrás dátumaként, miközben az aug. 28-ai este 11:40-es érkezés után a kórházban az ápoló visszaszámlálóján már csak 1 nap 4 óra 29 perc van hátra a Genisys aktiválásától.
           http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/terminator_-_genisys_-_j_k_simmons.jpg?92501696
Ahogyan a film első premierjének iMAX-os helyszínéből is kiolvasható a MAX, úgy a filmben a Jason Clarke alakította, rosszfiúvá váló John Connor és a Schwarzenegger alakította Apa Terminátor éppen egy MAX-os automatát dönt fel. Én viszont ezt az emberiség JC-s megmentője rosszfiúvá változott sztorit megvetendőnek találom, hiszen a korábbi TERMINÁTOR filmben, a MEGVÁLTÁS-ban éppen egy Jézus Krisztus karakteres személy, CHRISTian Bale (BATMAN) alakította John Connort. És ezt a sztorit a zsidó James Cameron/JC nagyon jó fordulatként említette egy interjúban.
A film címének kiírását közvetlenül előzi meg a San Franciscóra kilőtt nukleáris robbanófej pusztítása, azaz a Golden Gate-híd lerombolása.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/terminator_-_genisys_-_gg_vihar_max.jpg?97498637
Magyarul a GG lerombolása Jason Clarke esetében nem csak a TERMINATOR-ban jelent meg 1997-es időponttal, hanem a MAJMOK BOLYGÓLYA filmben is, ahol a 9-es zóna kapuja lett elhelyezve.
A MAJMOK BOLYGÓJA filmnél a DAWN/HAJNAL jelenik meg, a TERMINATOR - GENISYS-ben pedig azt mondták, hogy a Genisys-el az új kor hajnala jön el. A MAJMOK BOLYGÓJA filmben a GEN-SYS volt felelős a majmok tudatugrásáért, öntudatra ébredéséért, az öntudatra ébredő Skynet pedig a Genisys-el lenne jelen mindenütt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/majmok_bolygoja_hajnala_-_trident.jpg?96273517
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/nyilas-skorpio_es_a_golden_gate.jpg?462383777
És Jason Clarke/JC/John Connor az, aki a Golden Gate melletti földalatti bunkerben mondja, hogy KÖZELEG A VIHAR.
Ahonnan aztán a tűzön át haladva lép ki, hogy anyja és apja, meg a T-800-as nyomába eredjen, leugratva a Golden Gate-híd felé haladva a szivárványkapus aluljáró tetejéről.
http://overmental.com/wp-content/uploads/2015/04/terminator-genisys-analysis-28-fire-terminator.jpg
http://static.businessinsider.com/image/55959b18371d22ce178b54fa/image.gif
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/jason_clarke_es_a_jc_tuz.jpg?27341921
Ő volt az, akit a mágneses MRI gép magához vonzott, miközben a jófiú Terminátor, azaz SCHWARZenegger kiszabadult.
https://media4.giphy.com/media/gxZOq5WxPt8ju/200_s.gif
A filmben a GENISYS első visszaszámlálója Kyle Reese-nél jelenik meg, melyen 02 17 55 37 szerepelt, melyek összeadva 111-et adnak ki, mely egy oldalról az anyagiasságot fejezi ki (Washington Monument 111 lábbal a föld alatt), másrészről egy mátrix bináris. De nyilván a 17 és 37 sem véletlen. A filmben Sarah Connorhoz az első Terminátor a megváltozott múltban 1973-ba érkezett (Sarah 9 éves volt), amely a film 2015-ös premierjétől 42 évre van.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/terminator_-_genisys_-_114_king_kong_42.jpg?10612324
Jason Clarke viszont miután kundalíni tüzet mutatott, megy az Everestre hegyet mászni. John Connor karakterben viszont azt mondta sem nem gép, sem nem ember, hanem annál több. A Skynet pedig azt mondta neki, hogy a robotok rabszolgák voltak, de ő már nem rabszolga. És ez mennyire hasonló, mint amit a HUMANS sorozatban mutattak be 2015 júniusban az ember robotok öntudatra ébredésével.
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/jason_clarke_-_jc_tuz_es_az_everest000.jpg?92798231


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 101
Tegnapi: 113
Heti: 1 035
Havi: 4 790
Össz.: 594 938

Látogatottság növelés
Oldal: 42 GEN-I-SYS 3
CSILLAG-SZEME - © 2008 - 2024 - csillag-szeme.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »